FbPixel

Ótvar, impetigo

  • Kategória: Kiütések, krónikus és akut bőrbetegségek, bőrtünetek Bőrgyógyászat
Ótvar, impetigo

Az ótvar (impetigo) egy nagyon fertőző bőrbetegség, mely leggyakrabban a gyermekeket és csecsemőket érinti. Általában piros sebek formájában jelentkezik az arcon, különösen a száj és orr körül. A sebek fájdalmasak, viszketnek és mézsárga pörk jelenik meg rajtuk.

Az ótvar (impetigo) meggyógyulhat önmagától is 2-3 hét alatt, de a helyi ill. szájon át szedhető antibiotikum gyorsítja a folyamatot, illetve csökkenti a betegség fertőzőképességét.
A fertőzés lehetősége miatt közösségbe nem mehet a gyermek. A fertőzőképesség kezelés nélkül addig áll fenn, míg a pörkök és sebek jelen vannak. Az antibiotikus kezelés megkezdése után 2-3 nappal már nem tekinthető fertőzőnek.

Ótvar tünetei

A klasszikus jele és tünete az ótvar -nak egy vörös sebek, hólyagok, melyek gyorsan kilyukadnak, pár napig nedvedzenek, majd sárgás pörk alakul ki rajtuk. A sebek gyakran az orr és száj körül jelennek meg és a ruhával, kézzel, törölköző segítségével szóródik testszerte.
Ritkábban a betegség hólyagos formája alakul ki, mely során elsősorban a törzsön, de a kézen, illetve a pelenka alatt gyermekeknél, csecsemőknél nagy nem feszes falu hólyag észlelhető.

Az ótvar egy másik formája esetén, melyet ecthymanak hívnak, a gyulladás a bőr mélyebb rétegeit érinti, fájdalmas, nedvedző, gennyes váladék észlelhető, mely kezeletlen esetben mély fekélyek kialakuláshoz vezethet.

Ótvart okozója:

A betegséget többféle baktérium okozza, mellyel kapcsolatba kerülve terjed. A terjedés során figyelembe kell venni a tünetekkel érintkező használati tárgyakat (ruha, törülköző, ágynemű, gyermekjátékok).

Ótvar rizikó tényezői:

Melyek azok a tényezők, melyek növelik a fertőződés kockázatát?

  • kor: elvilel bárki fertőződhet, de mégis leggyakrabban 2-6 éves gyermekek betegszenek meg
  • nagy közösségek: elsősorban zártabb közösségek (óvoda, bölcsöde) nagyobb kockázatot jelentenek
  • meleg, nedves környezet: nyáron gyakrabban észleljük az ótvar megjelenését, mint hidegebb időben
  • sport: a testkontaktussal járó sportok (foci, birkózás, stb.) növelik az impetigo (ótvar) terjedésének a kockázatát
  • bőrsérülés: a bőrünk testünk első védelmi rendszere, ha ennek folytonossága bármi okből sérül (seb, csípés, vakarás) az impetigot (ótvart) okozó baktériumok könnyebben bejutnak a bőrbe.
  • Idősebb emberek és cukorbetegségben vagy legyengült immunrendszerrel rendelkező betegek esetében gyakrabban észlelhető az echtyma, mely az impetigo (ótvar) mélyebb és súlyosabb formája.

Ótvar szövődményei:

Az impetigo (ótvar) nem veszélyes és könnyen kezelhető betegség, de ritkán (kezeletlen esetekben) szövődmények léphetnek fel.

  • heg: a vakarás következtében hegesedés alakulhat ki.
  • cellulitis: a bőr mélyebb rétegeinek a gyulladásos megbetegedése, mely esetben a fertőzés könnyen a nyirokerek és vérerek elérése útján az egész szervezetet megfertőzhetik és súlyosabb tünetekhez vezethet.
  • szervi megbetegedések: az impetigot (ótvart) okozó baktériumok egyike esetén a fertőzés a vesét és a szivet is megbetegítheti, mely nem azonnali szövődmény, hanem lassan hetek alatt alakul ki.

Ótvar vizsgálatok:
Az impetigo (ótvar) diagnózis felállításához nincs szükség specifikus vizsgálatokra. Ha a kezelés mellett a tünetek nem javulnak, akkor bateriális tenyésztést végzünk, mely során megvizsgáljuk, hogy milyen bacterium okoza a fertőzést és milyen típusú antibiotikumra érzékeny. A későbbi szövődmények vizsgálatára vérvétel, ill. vizeletvizsgálat javasolt.

Ótvar kezelése:

Az ótvar (impetigo) kezelése antibiotikummal történik. Ez lehet krém formátumban, melyet direct az elváltozásra kell kenni. Ha pörkös sebről van szó, akkor meleg borogatás segítségével el kell távolítani a pörköt, majd utána használni a krémet.
Ha több elváltozás is kialakult, akkor a kezelés hatékonyabb, ha gyógyszer formájában adjuk az antibiotikumot. A gyógyszert minden esetben végig kell szedni, még akkor is ha a tünetek teljesen meggyógyultak. Ez segít megelőzni a újraferzőződést és csökkenti a bacterium antibiotikummal szembeni rezisztencai kialakulásának lehetőségét.

 Ótvar megelőzése:

Ha már valakinek a családban impetigo (ótvar) alakult ki:

  • Óvatos áztatás, folyóvízzel való tisztálkodás és a sebek laza fedőkötése.
  • A beteg ruháinak, törölközőjének, ágyneműjének mosása napi rendszerességgel és ezek elkülönítése a család többi tagjának ruhaneműitől.
  • A helyi kezelés során kesztyű viselése és rendszeres kezelés utáni kézmosás.
  • A gyermek körmeinek rövidre vágása, hogy megelőzzük a vakarás soráni további fertőzés lehetőségét.
  • Gyakori kézmosás.
  • A gyermeket ne engedjük közösségbe, míg a kezelőorvos erre engedélyt nem ad.
Tejallergia

Tejallergia

tejallergia egy nem normális reakció az immunrednszer részéről a tejre és tejszármazékokra. A tehéntej allergia a leggyakrabban előforduló reakció, de a szakirodalomban leírtak már juh, kecske, bivalytej allergiát is. Néhány gyermek esetében akik a tehéntejre allergiásak voltak a szójatejre is mutattak allergiás reakciót.

Tovább olvasom
Korpa, korpás fejbőr

Korpa, korpás fejbőr

korpa, a hámreakcióval jelentkező bőrtünetek egyik formája. Leggyakrabban a fejbőrön jelenik meg. Habár a korpa nem fertőző és ritkán súyos jellegű, mégis esztétikai és ezen keresztül pszihés hatásai is vannak. Krónikus jellegű megbetegedés, melyet időnként nehéz kezelni.

Tovább olvasom
Vitiligo

Vitiligo

A bőrnek egy állapota, mely során a bőrben lévő melanin felszívódik. A melanin határozza meg a bőrünk. hajunk, szemünk színét. Minél több melanint tartalmaz a bőrünk, annál sötétebb tónusú. A vitiligo akkor jelentkezik, ha a melanint termelő sejtek meghalnak, vagy nem képesek többé a melanin előállítására. 

Tovább olvasom

Legfrissebb cikkek

Összes kategória

Miért érzékenyebb a bőrünk télen?

Miért érzékenyebb a bőrünk télen?

Bőrünk - mint legnagyobb érzékszervünk - reagál a hőmérsékleti és környezeti változásokra. A téli időszakban sokkal érzékenyebbé válik, olyan bőrállapotok, bőrbetegségek is megjelenhetnek, felerősödhetnek, amik máskor nem, vagy csak elhanyagolható mértékben mutatkoznak. Az ekcémás, rosaceás és seborrheás tünetek súlyosbodnak ilyenkor, főként a gyermekek és idősebbek esetében. Mi ennek az oka, mikor forduljunk orvoshoz, hogyan védhetjük bőrünk? Tovább olvasom
Biztonságos és tartós megoldás a körömgomba kezelésére

Biztonságos és tartós megoldás a körömgomba kezelésére

Az őszi-téli időszak, amikor többnyire zárt, olykor szűk cipőt hordunk, megnöveli a körömgomba előfordulását. A gomba kezelése nehéz feladat és gyakran vissza is fertőződhet a körömlemez. A helyi kezelés mellett a gyógyulás kérdéses,  éveken keresztül is elhúzódhat. A rendelőnkben is alkalmazott lézeres eljárás újabb hatékony terápiás lehetőség a gyógyszeres kezelés helyett.
Tovább olvasom
Miért fontos, és mi történik a személyes esztétikai konzultáción?

Miért fontos, és mi történik a személyes esztétikai konzultáción?

Miért fontos, hogy tervezett szépészeti beavatkozásainkat körültekintő esztétikai konzultáció előzze meg?

Az esztétikai orvoslás napról-napra fejlődik. Az új gépek és eljárások mellett a szakma folyamatosan az alapanyagok és hatóanyagok fejlesztésén dolgozik. Nem csoda, ha egyre nehezebb tájékozódni az újabbnál újabb kezelések között, és a sokszor egymásnak ellentmondó információk, vélemények sem segítenek. Sok idő, energia és pénz megspórolható, ha megfelelő szaktudással és tapasztalattal rendelkező szakemberekhez fordulunk. A hiteles információknak köszönhetően a konzultációk alkalmával a felmerülő kételyek, tévhitek magyarázatot kapnak, a félelmek eloszlanak.

Tovább olvasom