FbPixel

Vitiligo – Lassítható, megállítható a terjedése

  • Kategória: Blog
Vitiligo – Lassítható, megállítható a terjedése

A napsütéssel, jó idővel együtt előkerülnek az ujjatlan pólók rövidnadrágok, rövidebb szoknyák. Mindez nem csak azzal jár, hogy bőrünk védelmét is fokoznunk kell, de láthatóvá válnak eddig esetleg rejtett bőrtüneteink is, mint pl. a vitiligo.

A vitiligo olyan bőrállapot, mely során a bőrünk és hajunk színéért is felelős melanin felszívódik, vagy a melanint termelő sejtek nem képesek többé megfelelően működni. Ekkor a bőrön szabálytalan alakú fehér folt jelenik meg. Bár gyógymód nincs rá, különböző kezelésekkel megállíthatjuk, lassíthatjuk a pigmentvesztést, és esetleg visszaállíthatjuk a normális bőrszínt.

Vitiligo kialakulásának pontos oka ismeretlen, de akár egyszeri napégés, érzelmi stressz is okozhatja, gyökere lehet fényérzékenység vagy atipusos anyajegyek. A test bármely részén jelentkezhet, mégis elsősorban a napfénynek kitett bőrfelszínen (kézhát, karok, arc, ajkak) észlelhető. Az első tünetek jellemzően 10-30 éves korra tehetők.

Vitiligo kezelése és gyógyszerek

Gyakran többféle kezelési lehetőséget is ki kell próbálni, mire a páciens számára legideálisabbat megtalálhatjuk.

Helyi kortikoszteroidos kezelés: A kortikoszteroidok segíthetnek a bőr repigmentaciójában, főleg ha a kezelés a korai stádiumban történik. Ilyen esetben szorosabb megfigyelés szükséges, hogy a lehetséges mellékhatások (bőr elvékonyodása – atrophia, illetve striák) megjelenését idejében észlelje a kezelőorvos és hathatósan beavatkozhasson.

Helyi immunmodulátorok: A nyakon és az arcon jelentkező pigmenthiányos foltok kezelésére ajánlott. Ezen hatóanyagoknak kevesebb és enyhébb mellékhatásaik vannak, mint a kortikoszteroidoknak. FONTOS kiemelni, hogy ezen krémek alkalmazása során megnőhet a lymphomak és egyéb bőrrákok kialakulásának a kockázata.

Psoralen és UVA fénykezelés: Elsősorban egyetemi centrumokban lehetőség van a speciális hatóanyagú krém mellett fényterápiára, illetve - ha a teljes testfelszín több, mint a 20%-át érinti ez a betegség akkor szájon át adható és fénytherápiával kiegészített gyógyszeres kezelésre is. Itt is felmerülhetnek mellékhatások, mint: fejfájás, szédülés, hányinger, viszketés, abnormális hajnövekedés, stb.

Továbbá alkalmazható még Narrowband (szűk spektrumú) UVB és az Excimer lézer, de ezeken túl is folynak még kutatások további kezelési lehetőségekről.

Otthoni teendők

Vitiligo esetén napvédő krémek (50 SPF) állandó használata elengedhetetlen. Elsősorban kémiai és fizikai napvédőkrémek használata javasolt!

Legfrissebb cikkek

Legfrissebb cikkek

Blog kategória

EXION™ eljárások kiegészítő ápolása

EXION™ eljárások kiegészítő ápolása

Az EXION™ 4-in-1 multiplatformos orvosesztétikai készülék innovatív technológiája áttörést jelent az arc- és testkezelésében. Hogy a kezelések hatása minél látványosabb legyen és minél hosszabban tartson, a pácienseken is múlik. 

Tovább olvasom
 „A manapság divatos orvos-beteg közhelyeket elkerülve én a nagyszülői örökség továbbvitelére törekszem” – dr. Vadász Márk

 „A manapság divatos orvos-beteg közhelyeket elkerülve én a nagyszülői örökség továbbvitelére törekszem” – dr. Vadász Márk

Dr. Vadász Márk számára az orvoslás nagyszülői örökség. A család nem ritkán a vasárnapi ebéd mellett is szakmázott, így szinte magától értetődő volt a pályaválasztás. Sebész, belgyógyász felmenőkkel mégis a bőrgyógyászat mellett döntött. Hogy miért? Beszélgetésünkből többek között ez is kiderül, mint ahogy arról is mesél, hogyan gondolkodik az orvos-beteg kapcsolatról, milyen szakmai kihívások motiválják, mit tart az esztétikai kezelések egyik legnagyobb kihívásának és mit gondol az internetes öndiagnózisok hatékonyságáról.

Tovább olvasom
Hogyan őrizhető meg a bőr természetes szépsége - Korosztályok és kezelések

Hogyan őrizhető meg a bőr természetes szépsége - Korosztályok és kezelések

Dr. Vadász Márk bőrgyógyász szakorvosunkkal arról beszélgettünk, hogyan változik a bőr az idő előrehaladtával, hogyan őrizhetjük meg bőrünk egészséges szépségét, mit tehetünk a bőröregedés jeleinek enyhítésére 20, 30, 40 vagy akár 50 éves korunk felett.

Tovább olvasom

Legfrissebb cikkek

Összes kategória

EXION™ eljárások kiegészítő ápolása

EXION™ eljárások kiegészítő ápolása

Az EXION™ 4-in-1 multiplatformos orvosesztétikai készülék innovatív technológiája áttörést jelent az arc- és testkezelésében. Hogy a kezelések hatása minél látványosabb legyen és minél hosszabban tartson, a pácienseken is múlik. 

Tovább olvasom
EXION™ FACE – Az első tűmentes technológia a hialuronsav termelés fokozására

EXION™ FACE – Az első tűmentes technológia a hialuronsav termelés fokozására

Az EXION 4-in-1 multiplatformos orvosesztétikai készülék a legfejlettebb bőrkezeléseket nyújtja. Az EXION sokoldalú technológiája egyedi energia kombinációkat használ, hogy javítsa a bőr szerkezetét, fokozza feszességét és visszaállítsa egészségét az arcon, a testen és az intim területeken egyaránt. Az EXION FACE kezelés az első tűmentes technológia a szervezet hialuronsav termelésének fokozására! 

Tovább olvasom
EXION™ FRAKCIONÁLT RF – A leggyorsabb mikrotűs rádiófrekvenciás eljárás az arc és a test kezelésére 

EXION™ FRAKCIONÁLT RF – A leggyorsabb mikrotűs rádiófrekvenciás eljárás az arc és a test kezelésére 

Az EXION 4-in-1 készülék jobb eredményekkel, gyorsabb eljárásokkal, kevesebb fájdalommal és rövidebb gyógyulási idővel forradalmasítja a bőrfiatalító esztétikai orvoslást. Az EXION FRACTIONAL RF áttörést jelentő mikrotűs kezelés egyszeri áthaladással, kevesebb fájdalommal ér el hatásosabb eredményt!

Tovább olvasom