Bőrelváltozások kezelése fagyasztással

Fagyasztás – bőrelváltozások eltávolítása fagyasztással

Meghatározás

Egy extrém hideg anyagot, a folyékony nitrogént, különböző bőrelváltozások kezelésére használunk. A folyékony nitrogén megfagyasztja a bőr felső rétegét, hólyagot és hámlást idéz elő. Ahogyan gyógyul a kezelt terület, pörk képződik, mely pár nappal később leesik és új bőr alakul ki alatta. A fagyasztás a leggyakoribb kezelési módszer, pár percig tart és kizárólag orvos használhatja. Esetleges mellékhatások: hólyagképződés, hegképződés, a bőr textúrájának megváltozása, fájdalom, hyperpigmentatio.

Fagyasztással kezelhető bőrelváltozások:

A fagyasztást számos jó és rosszindulatú elváltozás kezelésére használják. Egy tanulmány szerint ez a második leggyakrabban alkalmazott kezelési módszer egy rendelőben a bőrkimetszés után. A fagyasztás a kezelendő elváltozás necrosisán keresztül éri el hatását. A necrosis, (sejtelhalás) a fagyasztás, majd utána következő felolvadás következménye. A kezelt terület ezután újra hámosodik.

Bőrgyógyászok a fagyasztás technikáját a századforduló óta használják. A vákuumos tárolóedény kifejlesztésével lehetőség nyílt 0 fok alatti folyadékok tárolására, mint például a nitrogén, oxigén és hidrogén esetében. Ez tette lehetővé a nitrogén hirtelen terjedő népszerűségét. 1990-re a bőrgyógyászati rendelők 87%-ban használtak folyékony nitrogént fagyasztás céljából. Előnyei, a könnyű használat és a kiváló esztétikai eredmény. A rosszindulatú bőrelváltozásokat általában sebészi kimetszéssel távolítják el. A superficialis basaliomát és a Bowen megbetegedést leggyakrabban fagyasztással kezelik.

Bizonyos esetekben több kezelésre is szükség lehet (ha az elváltozás nagy kiterjedésű, vagy vastag, illetve ha az elváltozás olyan helyen van, ahol érzékenyebb a bőr). Utóbbi esetben esztétikai szempontok miatt döntünk a többszöri kezelés mellett.

Hatásmechanizmus

A fagyasztás hatásmechanizmusát 3 részre lehet bontani: (1) a hőátadás, (2) sejtkárosodás, (3) gyulladás.

Hőátadás

A fagyasztás során a bőrre kerülő folyadék nagyon gyorsan elpárolog, ezáltal nagy mennyiségű hőt vonva el a bőrből. A leggyakrabban használt folyadék a folyékony nitrogén, melynek forráspontja -196 Celsius fok.

Ha a spray-s technikát alkalmazzuk, akkor a folyékony nitrogént direkt juttatjuk a bőrfelszínre és evaporisatio révén a bőr hője nagyon gyorsan a folyékony nitrogén elpárologtatására vonódik el.

Sejtkárosodás

A sejtkárosodás a fagyasztás után bekövetkező kiolvadás során jön létre. A hyperozmotikus sejten belüli térnek köszönhetően jégkristályok csak -5 és -10 Celsius fok alatt keletkeznek. A fagyasztás során a víz jéggé alakul át, miközben a sejten kívüli tér ozmózisa emelkedik. Ennek hatására ozmotikus gárdiens alakul ki a sejten belüli és kívüli tér között, mely a sejtfal károsodásához vezet. A gyors fagyás és a lassú felolvadás teszi lehetővé a bőrsejtek maximális károsodását. A kezelés után a fibroblastok kevesebb kollagént tudnak termelni. Ezért a fagyasztás a legjobb megoldás olyan bőrtünetek kezelése esetében melyek elhelyezkedése keloidra hajlamos bőrterületen fekszik.

A felolvadás után a bőrfelszín nedvesedése észlelhető, mely a sejtmembrán károsodása után a sejtekből szabadul fel.

A keratinocytakat (bőr sejtjei) legalább -50 Celsius fokra kell lehűteni az optimális károsodás eléréséhez. A melanocytak érzékenyebbek, a kérosodásuk már -5 Celsius foknál végbe megy. Ez a tény az oka, hogy sötét bőrű páciens esetében miért alakul ki hypopigmentatio a bőrön. A rosszindulatú elváltozások is -50 Celsius fok alatt halnak el.

Gyulladás

A fagyasztás utolsó lépése a gyulladás, melyet kipirosodás vagy duzzanat kísér. Ez a folyamat felelős a sejthalálért.

Kezelési lehetőségek

Spray

Ez a leggyakrabban használt metódus. Alkalmas a legtöbb jó és a felszínes rosszindulatú bőrelváltozások kezelésére.

A fagyasztópisztoly végét kb. 1 cm-re tartva a bőrfelszíntől folyékony nitrogént fújunk a bőrre amíg egy meghatározott nagyságú fehér színű terület alakul ki. A fagyott állapot fenntartása a folyékony nitrogén időszakos adagolásával érhető el. A fagyasztást, felolvadást ismételni is lehet, melyet a bőrelváltozás jellege határoz meg.

Klinikai felhasználás

Számos bőrelváltozás kezelhető fagyasztásos technika által. A szövettani különbségek miatt különböző fagyasztás-olvadás ciklusszámot kell használni az elváltozások kezelése során.

Pigmentált elváltozások:

  • Melasma
  • Idiopathias guttált hypomelanosis (kb. 5s kezelés, 4-6 hetente ismételve)

Éreredetű elváltozások:

  • Kaposi sarcoma (2x 30s, 4 hetente)
  • Cherry naevus (10s, általában 1-2 kezelés)
  • Kapilláris haemangioma (2x 30s)
  • Blue rubber bleb naevus synd (1x10s egy alkalommal)

Cysták és tumorok

  • Seborrhoeas keratosis (10s egy ciklusban)
  • Mília (5-10 s több ciklusban)

Egyéb elváltozások

  • keloid (15-30 s egy ciklusban havi rendszerességgel)
  • Rhinophyma (2x 30s, 4 hetente ismételve)
  • aktinikus keratosis (a kiterjedtségtől, elhelyezkedéstől függően változó)
  • közönséges szemölcs (változó)
  • molluscum contagiosum (ez a kezelési forma ritkábban használt)

Mellékhatás

Bármilyen beavatkozásnál felléphetnek mellékhatások. Ezeket akut (1), késleltetett (2), elhúzódó (3) és maradandó (4) csoportokba lehet besorolni.

Akut: fájdalom, hólyagképződés,

késleltetett: bevérzés, felülfertőződés, fokozott granulatios szövet kialakulása,

elhúzódó. milia, hiperpigmentació, bőrérzékenység megváltozása.

maradandó: atrófia, keloid, heg, hipopigmentació.

Ellenjavallatok

Az ellenjavallatokat két csoportba lehet osztani: relatív és abszolút ellenjavallatok.

Relatív: hideg intolerancia, hideg urtica, cryoglobulinaemia, pyoderma gangrenosum, Raynauld kór

Abszolút: szem körüli terület fagyasztása.

Konklúzió

A fagyasztás egy biztonságos és egyszerű kezelési eljárás jó és rosszindulatú elváltozások terápiájában. Bizonyos esetekben többszöri kezelésre is szükség lehet az elváltozás kiterjedése vagy a kívánt esztétikai eredmény miatt.

lézeres resurfacing

Lézeres resurfacing

A lézeres resurfacing  egy bőrmegújító beavatkozás, mely javítja a bőr általános állapotát, megjelenését és kezeli a bőr apróbb egyenetlenségeit.

A lézeres resurfacing két különböző típusú lézerrel végezhető:

  • ablatív lézer, (ilyen a frakcionált szén-dioxid lézer) mely során a bőr felső rétegét eltávolítjuk
  • non-ablatív lézer, (ND-YAG lézer) mely során stimuláljuk a kollagénképződést a bőr mélyebb rétegeiben.

Bár a non-ablatív lézeres resurfacing kevésbé invazív – azaz sérülést okozó – és rövidebb idő alatt regenerálódik a bőr, kevésbé hatékony az ablatív resurfacinggel összehasonlítva. A lézeres resurfacing kisimítja a finom ráncokat. Általa kezelhetjük a tónus vesztett, heges, fénykárosodott bőrt. Az, hogy melyik kezelést javasoljuk a pácienseknek, az függ a bőr állapotától, a felmerült igénytől, elvárt eredménytől, ezért először nagyon fontos a részletes konzultáció!

Miért érdemes lézeres kezelést végeztetni?

  • Ráncok ellen
  • Fénykárosodás, “májfoltok”, pigmentfoltok ellen
  • Aknés hegek, illetve korábbi bárányhimlő okozta vagy sebészet hegek kezelése

Kezelhető területek: arc, nyak, dekoltázs, kézfej, hát

Lézeres resurfacing előtt:

Anamnézis:  átnézzük a korábbi betegségeket, ill. alkalmazott, napi rendszerességgel szedett gyógyszerek listáját.

Az arc fizikális vizsgálata: a hidratáltság, a bőr állapota, érzékenysége együttesen határozzák meg az alkalmazandó lézeres teljesítményt.

Napfénytől óvakodni és a szolárium használatát mellőzni kell!

A lézeres bőrmegújító kezelés során:

A kezelendő területet (arc) le kell tisztítani, fertőtleníteni, majd érzéstelenítő krémmel fedjük. A hatás még fokozott intenzitása érdekében fóliával le is takarjuk.

A kezelés megkezdése előtt a lézerfénytől való védelem miatt a páciens szemét letakarjuk. A lézer bejutva a bőrbe elpárologtatja az útjába eső, a bőr külső felszínén található sejteket (epidermis). Ezzel egy időben a lézer felmelegíti a bőr középső rétegét (dermis), mely hatására kollagéntermelődés indul meg.

A lézeres bőrmegújítás után:

A kezelés után a bőr piros, duzzadt, ödémás, viszkető. Az ablative lézeres kezelés után mesotherápiás koktélt (bőrtápláló hatóanyagok, pl. folsav, C vitamin, A vitamin) juttatunk be a bőrbe, miközben hűtjük is a bőrét. A koktél összetételét a bőrtünetek alapján állítjuk személyre szabottan össze. Otthonában a gyógyulás folyamatát elősegítő krémekkel látjuk el páciensünket.

Kb. 1-2 hét alatt lezajlik a teljes gyógyulás folyamata. A kezelés után fokozott fényvédelem javasolt fél-egy éven keresztül! Szolárium kerülendő!

A lézeres bőrmegújítás eredmény lassan, fokozatosan észlelhető.:

  • a bőr minősége javul
  • a felszínesebb ráncok kisimulnak
  • a bőr textúrája finomabb
  • a tág pórusok összehúzódnak
  • pigmentfoltok, szeplők halványodnak, eltűnnek
  • feszesebb bőr
  • bársonyosabb tapintás
  • könnyebb kezelhetőség

Rizikó tényezők ablatív lézeres kezelések esetében (CO2 lézer)

Viszketés, duzzanat, pirosság: az ablatív lézeres resurfacing után a kezelt bőrterületen viszketés, duzzanat és kivörösödés jelenhet meg. A viszketés és duzzanat nem tart sokáig, de a kivörösödés – mértéke függ a kezelés mélységétől – intenzitása 1-2 hétig is fennállhat.

Akne: a kezelés során alkalmazott érzéstelenítő krém, illetve a fólia alatti párakötés ideiglenesen pattanásszerű bőrtünetek kialakulásához vezethet.

Fertőzés: lézeres kezelés után bakteriális, gombás vagy virális fertőzés alakulhat ki. Leggyakrabban azonban a herpesz vírus aktivizálódása figyelhető meg.

Kezelés utáni bőrszíneltérések: a lézeres resurfacing során a bőrben gyulladás keletkezik, mely gyógyulása esetenként sötétebb bőrtónushoz (hiperpigmentáció) vagy világosabb bőrtónushoz (hipopigmentatio) vezethet. A bőrtónus változása pár héttel a kezelés után jelentkezhet, mely esetében ezek pár héttel később kezelés nélkül is visszahúzódnak.

Rizikó tényezők non-ablatív lézeres kezelés esetén (ND-YAG lézer)

Fertőzés: itt elsősorban a herpeszvírus fellángolásáról lehet szó.

Kezelés utáni bőrszíneltérések: sötétebb bőrű páciensek esetében a kezelés után ideiglenesen hiperpigmentáció jön létre, mely pár héttel később spontán oldódik.

Duzzanat, kivörösödés: pár órával, vagy nappal később alakul ki. Spontán megszűnik.

Hólyagképződés: a kezelés során hólyagok jöhetnek létre, mely pár órával később eltűnnek.

Az alábbi esetekben nem javasolt lézeres resurfacing:

  • Terhesség, szoptatás alatt
  • Aktív fertőzés (bakteriális, gombás, virális) a kezelendő bőrfelszínen
  • Kóros hegesedésre (keloid) való hajlam
  • Cukorbetegség, kötőszöveti, autoimmun megbetegedés, immunszuppresszív kezelés
  • Epilepsia
  • Megelőző lézeres kezelés során fellépő problémás bőrtünetek
  • Isotretinoin hatóanyagú gyógyszer szedése alatt, ill. fél éven belül
  • Bizonyos gyógyszerek (fokozzák a bőr fényérzékenységét)

Mennyibe kerül a lézeres bőrmegújítás?

A kezelt terület nagyságától, a kezelések alkalmának számától, az aktuális bőrproblémától függ. Pontos árkalkulációhoz konzultáció szükséges.

Tekintse meg egyéb lézeres kezelések árlistáját itt:

További tartalmak: